Az IPMA és a PMI minősítési rendszerek
A jelenlegi növekedés alapján körülbelül 16 millióval több projektvezetőre lesz szükség 2030-ra nemzetközi szinten. Ennek a munkakörnek a fontosságát sosem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen megfelelő minőségű projektmenedzsment nélkül bármely gyárban, üzemben, visszaeshet a termelés. Természetesen ez is egy sokrétű szakma és projektmenedzser és projektmenedzser között is nagy különbség lehet, ezért is szükséges egy már kiforrott minősítési rendszer, ami valamilyen módon megkülönböztet.
A PMO Klub legutóbbi podcast adásában két ilyen minősítési rendszert vettünk nagyon részletesen górcső alá. A műsor vendégei ezúttal Vikár András és Luczay András voltak.
Vikár András az SAP Hungary operációs igazgatója és az IPMACERT vizsgabiztosa. Az IPMA legmagasabb minősítésével rendelkezik. Több mint 25 éve foglalkozik projektmenedzsmenttel, komplex projektek és programok vezetése után nagyvállalati PMO és IT vezetői szerepköröket töltött be, mielőtt a SAP csapatához csatlakozott. Luczay András a Profexec KFT képzési üzletágának a vezetője, egyben PMP vizsgafelkészítő tréner is. Ezenkívül kiterjedt tapasztalatai vannak multi- illetve projekt környezetben is. Mostani pozíciója előtt több nagy szervezetben vezetett projekteket, programokat, illetve volt a projektvezetőkért felelős vezető. András emellett pszichodráma önismereti tréningcsoportokat vezet.
Tehát az adás mindkét vendége komoly szakértője a témának, amit az alábbiakban fogunk boncolgatni majd.
Ha projektvezetőként, projektmenedzserként olvasod ezt a bejegyzést valószínűleg az az első és legfontosabb kérdésed, hogy miért is éri meg ebbe a két képzésbe időt és energiát fektetned. Ha a munkaadó szempontját vesszük figyelembe, ez a két minősítési rendszer egy gondolkodásmódot, már biztos tapasztalatot és tudást jelent, tehát egyértelműen egy első körös szűrő is lehet egy kiválasztás során. Ezenfelül, akár szállítói oldalról is érkezhet ilyen minősítési elvárás. Nem utolsó sorban 15-30 százalékos bérkülönbség is lehet azok között, akik rendelkeznek és akik nem rendelkeznek PMP minősítéssel.
Számok
Nemzetközi szinten 2022-ben az IPMA 380 000 aktív minősítést számlált. Jelenleg Magyarországon 247 darab minősítéssel rendelkező projektmenedzser van, ezeknek majdnem a fele D szintű képzést végzett el.
Felépítés
Az IPMA vagyis az International Project Management Association határozza meg a minősítéseket. Ezen belül az úgynevezett Certification Board felelős azért, hogy definiálja azokat a sztenderdeket és folyamatokat, aminek mentén a minősítések történnek. Továbbá az ICR és az ICB fontos még, melyek a minősítési folyamatokat, illetve a kompetencia bázist határozzák meg, amelyeket a minősítés során vizsgálnak és értékelnek.
Minősítések
Négy szintű minősítési rendszer és három domain:
Vizsga
Alapvetően egységesen elmondható az IPMA rendszer vizsgáiról, hogy nem az elméleti tudást értékelik leginkább. Legfőképpen azt mérik fel, hogy mennyire tudják a projektmenedzserek az elsajátított eszközöket gyakorlatban hasznosítani, alkalmazni.
Mindig három kompetenciát vizsgálnak:
Ezen belül természetesen szintenként eltérnek az elvárások és a vizsgamódszer. Ami fontos különbség a PMI vizsgákkal szemben, hogy itt feleletválasztós feladatok kiegészülnek még esszékkel és interjúval is.
Ahhoz, hogy valaki vizsgázhasson az IPMA D szintjén még nincs olyan alapvető paraméter, aminek meg kell felelni. Egy önéletrajz és egy önértékelés az elvárás a képzés elkezdéséhez. A C szinten ezzel szemben már projekttapasztalatot is kell igazolni, itt már projekt listát és referencia személyeket is kérnek be. B és A szinten már öt éves tapasztalat is szükséges.
A minősítések öt évre szólnak és a feltétel rendszer más, ha a minősítés megújításáról van szó. Fontos szempont, hogy mindig csakis a már meglévő, lejárt minősítést lehet megújítani, upgrade-re egyelőre nincs lehetőség. Megújításnál újra kell tenni a vizsgát és igazolni kell az elmúlt öt év projektjeit is.
Számok
Jelenleg 16,5 millió projektvezető dolgozik nemzetközi szinten, ebből 680 000 PMI regisztrált tag van. Az egyértelmű „sztár” minősítés a PMP, mellyel jelenleg 1,4-1,5 millió projektvezető rendelkezik.
Érdekes adat, hogy a teljes projektvezetői piac 15%-a rendelkezik PMI és IPMA minősítéssel. Fontos megemlíteni még, hogy ez a piac az elmúlt években folyamatosan nőtt, évente több, mint két millió résztvevővel, emiatt is van egyre több minősítéssel rendelkező a szektorban, ez a tendencia egyelőre stagnál és további növekedésre számítanak.
Minősítések
A PMI rendszernek nyolc, plusz négy minősítése van. Az első nyolc ebből a klasszikusnak mondható, melyből az egyértelműen legkiemelkedőbb a PMP vagyis a Project Management Professional minősítés, mely a top 10 üzleti tanúsítvány közé tartozik nemzetközi szinten. A rendszerben vannak még részképesítések és három éve az agilis módszertanra alapozva is fejlesztettek ki minősítést.
Akár karrierutakat is modellezhetnek ezek a tanúsítványok, melyeket szakterületekhez sorolnak. Ilyen az üzleti elemzésre szolgáló tanúsítvány, illetve a program és a portfólió menedzseri minősítés.
Vizsgák
Alapvetően a PMI vizsgák során is törekszenek arra, hogy a gyakorlati tudást mérjék fel. Maga a vizsga tesztjellegű és projekt szituációkra vonatkozik, általában feleletválasztós. A PMI vizsgák 42%-át teszik ki a people management-tel kapcsolatos kompetenciák felmérése.
Ahhoz, hogy egy projektvezető vizsgázhasson a PMP minősítés kapcsán például 36 hónap projektvezetői tapasztalatra van szükség. Meg kell lennie még a 35 kontaktúra felkészülésnek, vagy egyetemi kurzusnak projektvezetésen belül. A vizsgára van hivatalos felkészítés is, ami nem kötelező.
A PMP minősítés három évig érvényes, de eközben is szükséges gyűjteni az úgynevezett PDU-kat, tehát érdemes a három éves ciklus alatt is további tanfolyamokon, webináriumokon részt venni.
Összességében a két minősítési rendszer eltérő és más kompetenciákat vizsgál. Így nem riválisnak mondható, inkább kiegészítői egymásnak.
Összegzés
Egy jó projektvezetőnek alapjáraton jó szervezői és elemzői készséggel kell rendelkeznie, napjainkban már sokkal fontosabbak a szociális kompetenciák is, mint régen. Persze nem minden a papír, hiszen a megfelelő hozzáállás is elengedhetetlen és minősítés nélkül is lehet valaki jó abban, hogy átlásson, megfelelően kezeljen és irányítson egy rendszert, de mind a PMI-nél, mind az IPMA-nál megszerzett minősítésekről elmondható az, hogy több pozitív vonzatuk lehet.